Avokádókrém - krémes, friss és gyorsan elkészíthető finomság
Sokáig hadilábon álltam az avokádóval. Első kóstolásra egyáltalán nem ízlett, de gondoltam, adok neki még egy esélyt. 😊
Másodszorra viszont már egy nagyon finom krémet sikerült készítenem belőle, amit azóta szívesen fogyasztok.
Ez az avokádókrém gyorsan elkészíthető, egyszerű és sokféleképpen variálható. Zöldségekkel, mikrozölddel vagy akár sajttal is feldobhatjátok. 😊
Hozzávalók:
- 1 érett avokádó
- kb. 4-5 szem koktélparadicsom
- 1 evőkanál mascarpone
- só, bors
- fokhagyma (1-2 gerezd vagy ízlés szerint fokhagyma granulátum)
- 1 kávéskanál citromlé
◾️Az avokádót félbevágjuk és kivesszük a magját.
◾️A húsát egy kanállal kiszedjük a héjából, majd hozzáadjuk a paradicsomokat, a sót, a borsot, a folhagymát, a sajtkrémet és a citromlevet.
◾️Egy késes aprítóban vagy egy villa segítségével összetörjük, és krémesre keverjük.
◾️Pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
💡 Tippek:
✔️Érett, de nem barnuló avokádót válasszunk, így lesz igazán krémes az állaga.
✔️A citromlé nemcsak ízesíti, hanem segít abban is, hogy az avokádó lassabban barnuljon meg.
✔️Ha lágyabb, krémesebb állagot szeretnétek, tehettek bele egy kicsivel több mascarponét.
✔️A paradicsom helyett vagy mellett kerülhet bele lilahagyma, chili vagy friss zöldfűszer is.
✔️Elkészítés után érdemes hűtőben pihentetni, hogy az ízek szépen összeérjenek.
✔️Az avokádókrémet mindig lefedve tároljuk, lehetőleg úgy, hogy a fólia közvetlenül érintkezzen a krém felületével.
✔️Friss zöldségekkel, pirítóssal vagy akár ropogós kenyérrel kínálva is nagyon finom. 😊



Megjegyzések
Megjegyzés küldése